Donka Noéminek hívnak, és a közösségi média oldalairól Papírszárnyak néven ismerhettek. Két igazán nagy szenvedélyem van: az utazás és az olvasás. Szeretnék minél több varázslatos tájat megmutatni és segíteni abban, hogy hogyan  érdemest utazást tervezni.

Papírszárnyak

Szenvedélyes utazó

Az utazás mindig is közel állt a szívemhez: kiskoromban stewardess szerettem volna lenni. Az élet másképp hozta, és az egyetem befejezéséig nem is volt lehetőségem túl sokat utazni, de már akkor is minden spórolt pénzemet utazásra költöttem.

2015-ben új fejezet kezdőtött el az életemben, ugyanis ekkor utaztam először egyedül. Az első ilyen jellegű utazás annyira felszabadító és motiváló volt, hogy azóta főként így utazom. Az elmúlt években így fedeztem fel Mexikót, Thaiföldet, Isztambult, Vietnámot, Kolumbiát, Grúziát….a sort már egészen hosszan lehetne folytatni.

110 repülés van már a hátam mögött, de még mindig imádok repülni. Szeretem azt a megnevezhetetlen érzést a gyomromban, amikor a repülő felemelkedik a földről a magasba. És igyekszem mindig az ablak mellett ülni, hogy minél több lássak a repülés során.

Már több, mint 40 országban jártam. Ha szeretnél ezekről az utazásokról olvasni, akkor nézz körül itt.

Hiszek abban, hogy az emberek alapvetően jók és segítőkészek, és ezt a szemléletemet igyekszem átadni másoknak is.

Szenvedélyes olvasó

Számomra az olvasás is szerelem: igyekszem úgy élni és alakítani az életemet, hogy minden napba beleférjen egy kis olvasás. Ha kíváncsi vagy arra, hogy mostanában miket olvastam, akkor nézz körül a moly.hu oldalamon.

A Papírszárnyak létrejötte

A Papírszárnyak oldalt 2019-ben hoztam létre, hogy ismerőseimnek könnyebben tudjak úti célokat és olvasmányokat ajánlani. Az oldalam szép lassan, lépésről lépésre növekedett és fejlődött.

Bejegyzéseimmel szeretnék tartalmat átadni az engem követőknek, mert én is azokat az oldalakat követem szívesen, ahol valódi tartalmat és értéket találok.

A tartalmaim között találtok étteremajánlókat, könyvajánlókat, magyarországi és külföldi úti célokat, és budapesti programajánlókat is.

Mára már több, mint 100.000 követőm van, akikért nagyon hálás vagyok!

A Papírszárnyak névről

Az utazás és az olvasás iránti szeretetemet szerettem volna ötvözni egy névben. A papír az olvasásra utal, míg a szárnyak az utazásra / repülésre. Nagyon szeretem ezt a nevet, teljes egészében kifejezi az, ami én vagyok!