Gasztronómia a Csallóközben

A látogatás apropója

Nemrég a Csallóközbe, vagyis egészen pontosan Dunaszerdahelyre kaptam meghívást, hogy a térség gasztrómiájával kapcsolatos kerekasztal beszélgetésen vegyek részt. Na de hogyan is kapcsolódom én a gasztronómiához? Egyrészt tanultam vendéglátást, dolgoztam is benne, illetve több éve foglalkozom már gasztronómiával kapcsolatos tartalomgyártással is.

A beszélgetésen ügynökségi oldalról Kurucz Klaudia és Pavella Ádám vett részt, illetve marketing- és tartalomgyártó szakemberként Kassay Tamás (@spabook) szólalt meg.

A résztvevőknek kiemeltük, mennyire fontos ma a social media jelenlét, és hogy mekkora hatással lehet egy (kis)vállalkozás életére. Adtunk tippeket arra vonatkozóan, hogy mit tehet a vállalkozó, ha kicsi a rendelkezésre álló költségvetése, vagy ha nincs meg a marketinghez szükséges háttérismerete, de azoknak is igyekeztünk tippeket adni, akik már aktívan használják a social media nyújtotta lehetőségeket.

kerekasztal beszélgetés
A képet Cséfalvay Á. András készítette

Úgy gondolom, hogy a kerekasztal beszélgetés igazán gondolatébresztő volt, és nagyon jó kérdéseket is kaptunk a hallgatóságtól. Megtiszteltetés volt ezen a beszélgetésen részt venni, és remélem, hogy gyakorlati tanácsokat és hasznos eszközöket tudtunk átadni a hallgatóságnak.

Helyi finomságok

Dunaszerdahey kovászos pékség

A kerekasztal beszélgetés után ellátogattam az egyik helyi pékségbe is, ahol kovásszal készült pékárukat árulnak. Sokat beszélgettem a tulajdonossal is, így kicsit mélyebben beleláthattam az üzleti modelljükbe, a kihívásokba és az elmúlt idők sikereibe is.

A tökéletes kikapcsolódás

A délutánt a termálfürdőben töltöttem, és a csípős hidegben elképesztően jó érzés volt a meleg vízben üldögélni, és csak egy kicsit pihenni, lelassulni.

Szállodai szoba

A fürdőhöz tartozó szállodában töltöttem egy éjszakát, így este még a város ünnepi fényeit is fel tudtam fedezni.

Dunaszerdahely adventkor

Hálás vagyok ezért a szakmai lehetőségért, és nekem Dunaszerdahely sokkal többet adott, mint amire számítottam!

Implemented with the financial support of the Ministry of Tourism and Sports of the Slovak Republic